A piarista oktatás elindulása új szemléletet hozott a természettudományos oktatás rendszerébe a 17-18. században. Kalazanci Szent József fontosnak tartotta az olvasás és írás mellett a matematika oktatását is, mint a diákoknak kenyeret adó, praktikus tudományt. Ebben a szellemben tanítottak Kalazancius későbbi követői is, akik közül a firenzei piaristák szoros kapcsolatba kerültek Galileo Galileivel is, egyfajta titkári feladatokat is vállalva a tudós mellett. Galilei gyakorlati megfigyeléseken alapuló tudományos elvei pedig átkerültek a piarista oktatás elemei közé.
Bevezetés a piarista rend magyarországi történetének forrásaiba és irodalmába
Ismertető
A kötet mindazon levéltári fondok, rendi krónikák, könyvek, tanulmányok, forráskiadványok és kéziratok fölsorolását nyújtja – a megjelenés időpontjáig lehetőleg szerinti teljességre törekedve – amelyek a magyarországi piarista rendtartomány, a rendházak és iskolák történetére, valamint a szerzetesek életére és munkásságára vonatkoznak. Emellett kísérletet tesz arra is, hogy bemutassa a rend általános és közép-európai történetének forrásait és irodalmát.
Tartalom
Bevezető rész: segédletek és gyűjtemények (bibliográfiák, könyvtárak, levéltárak, kézirattárak, folyóiratok és értesítők)
Egyetemes rész: Egyetemes rendtörténet
Általános rész: A magyarországi piarista rendtartomány története
Intézményi rész: A magyarországi piarista intézmények története
Személyi rész: magyarországi piaristák élete és művei
Kitekintő rész: közép-európai piarista rendtörténet (Ausztria, Csehország, Morvaország és Szilézia, Lengyelország és Litvánia, Németország és Svájc)