Nyitvatartás:

Hétfő - péntek: 9-16

Hétvégén: zárva

Kapcsolat

Címünk

1052 Budapest,
Piarista köz 1.

Telefonszám

+36(1) 486-4478

E-mail cím

pkk@piarista.hu

Kincseinkből

A kassai Korán

A piarista rend alapításától fogva nyitott volt a változó világra és kereste azokat az eszközöket, amivel a gyermekek nemcsak jobb emberek, hanem jobban felkészültek is lehettek, mint kortársaik. Ezen módszerekkel megismerhették az őket körülvevő világot, megfelelő tudásra tehettek szert, amivel eligazodhattak Isten teremtett világában. Ehhez jól felkészült, széles ismeretekkel rendelkező, az új módszerekre nyitott, bátor tanárokra volt szükség.

2022. 09. 29. – 09:32

Horányi Elek: Memoria Hungarorum… - Egy 18. századi lexikon

„Ki tájékoztatna engem magyar írásokról és szerzőkről? Nem tudok senkiről, aki erre vállalkozhatna. De nem is hiszem, hogy bárki is fog írni erről a témáról, avagy valami különlegeset írhatna, hiszen a magyarok mindig is olyan természetűek voltak, hogy többre becsülték a jó lovat s a fényes szablyát egy érdekes könyvnél” – írta 1708-ban Jakob Friedrich Reimann hallei tudós. A bírálatra cáfolatul szinte mozgalommá vált a magyarországi műveltség múltjának, a magyar tudományosság eredményeinek feltárása. A magyar irodalom- és tudománytörténet első összegzését Czvittinger David (Specimen Hungariae literatae. Frankfurt–Lipcse, 1711) állította össze.  A megélénkülő irodalomtörténet-írásnak (historia litteraria) kiemelkedő alakja volt Horányi Elek (1736–1809) piarista szerzetes, akinek Memoria Hungarorum et Provincialum scriptis editis notorum című, 1775–1777 között kiadott háromkötetes munkája nemcsak a korszak számára nyújtott tájékoztatást az egyes szerzőkről, hanem egészen a 20. századig használták adatgazdagsága, pontos ismeretei miatt. Az e napon született Horányi Elekre e művével emlékezünk.


A 18. századi irodalmi lexikon mai fogalmainknál sokkal tágabb spektrumot ölel fel. A század elején irodalomnak tekintettek minden olyan művet, melynek megírásához, megértéséhez tudományos képzettség, erudíció szükséges – így történeti, filozófia, orvosi műveket is a tárgykörébe soroltak; a magyar literatúra fogalmába pedig beletartozott minden magyarországi író, bármilyen nyelven íródott is munkája. A korszak folyamán megkezdődött az irodalom és más tudományterületek szétválása, megnövekedett a nemzeti nyelvű művek jelentősége.

Horányi Elek Budán született, több jezsuita gimnáziumban is tanult, de 1753-ban a piarista rendbe lépett be, majd 1756–1758-ban Rómában folytatta tanulmányait. Hazatérte után több piarista gimnáziumban tanított, 1768-ban kapott engedélyt, hogy tudományos művek írásával és szerkesztésével foglalkozzon. Kezdetben inkább a természettudományokkal foglalkozott: Magyarországon elsőként ismertette Benjamin Franklin elektrosztatikai elméletét; a gyakorlati oktatáson, a kísérletezésen alapuló fizikatanítás fontosságáról is írt tanulmányt. Munkásságának jelentős részét tette ki mások munkáinak sajtó alá rendezése: több rendtársának a műve az ő gondozásában jelent meg (pl. Florian Dalham: De ratione recte cogitandi, loquendi et intelligendi. I–II. Velence, 1770.), és számos történeti forrást is kiadott (pl. Bethlen János: Historia rerum Transilvanicarum. I–II. Pozsony, 1782–1783.).

Horányi az 1760-as évek végén kezdett historia litterariával foglalkozni. Az 1770-ben Velencében kiadott Dalham-könyv előszavában tájékoztatta a tudós világot elképzeléseiről. Az írói lexikont a munka első részének képzelte, a második részben az iskolákat és az ott működő tudósokat, a harmadikban pedig a külföldről Magyarországra került szerzőket akarta bemutatni. Valószínűleg még ugyanebben az évben Velencében megjelent az írói lexikonból egy tervezet, egy minta Prodromus címmel, mely már részleteket is tartalmazhatott a műből, ennek azonban fennmaradt példánya nem ismeretes. A kiadvány 1773-ra készülhetett el, melyet eredetileg Lipcsében akarta közzétenni, egy magyar származású professzor, Bél Károly András közreműködésével, aki azonban visszautasította a kiadást. Végül Anton Löwe kiterjedt lipcsei kapcsolatokkal rendelkező pozsonyi könyvkereskedő költségén jelent meg az első és második kötet Bécsben, a harmadik Pozsonyban.

Tanulságos Horányi munkamódszerének vizsgálata, mely jól jellemzi a 18. század művelődési viszonyait és nehézségeit. Itt még nem is az internet, hanem a könyvtárak mint információgyűjtő helyek hiányára kell gondolnunk. Ekkoriban formálódtak az első nagyobb nyilvános könyvtárak, ebben élen jártak a 18. századi főpapok (Barkóczy Ferenc, Klimó György). A szerzetesrendi könyvtárak között a jezsuiták és a piaristák gyűjteménye jó színvonalúnak számított, de még így is a pesti rendház könyvtára talán 4000 kötetre tehető. Nem véletlen, hogy Horányi nagy gondot fordított magánkönyvtárára (később ez a piarista könyvtár fontos állományrésze lesz), de tudjuk azt, hogy például Ráday Gedeon péceli könyvtárát is használta munkája elkészítéséhez. A humanizmus óta a tudományos közélet egyik legfőbb színtere a levélváltás volt, melyekben a szerzők folyamatosan reflektáltak egymás munkáira, beszámoltak egymásnak olvasmányélményeikről, továbbadták az új „kutatási” eredményeket, így teremtve diskurzust a szereplők között. Horányi Elek a hazai 18. századi levelezési háló egyik csomópontja lehetett, ami lehetővé tette számára az alapos forrásfeltárást a lexikonhoz. A munka kezdetekor körlevélben fordult a jezsuita Kaprinai Istvánhoz, Pray Györgyhöz, a pálos Kollarich Joachimhoz, az evangélikus Cornides Dánielhez és a református Weszprémy Istvánhoz, hogy segítsék őt a magyarországi írók adatainak összegyűjtésében, ez jól szemlélteti Horányi vallási toleranciáját, mely a korszakban még korántsem volt magától értetődő. A jezsuitákkal viszont Horányinak feszült volt a viszonya, így az ő támogatásuknak nem található nyoma a levelezésben, noha ők élen jártak a történeti források feltárásában. A piaristák közül Koppi Károly, Hannulik János segítette munkáját, de felhasználta a rend történetírójának, Kácsor Keresztélynek munkáit is. A historia litteraria többi korabeli képviselőjével, Bod Péterrel, Weszprémi Istvánnal, Wallaszky Pállal is gyakran váltott levelet. A segítség mértéke nagyon különböző volt: egy-egy adat közlésétől, pontosításától kezdve terjedelmes jegyzetekig, akár egy-egy életmű egyészének összegyűjtéséig terjedhetett.

A Memoria hungarorum… három kötetében összesen 1155 író, tudós szerepel betűrendben. Egy-egy szócikkben a rövid életrajz után a művek felsorolása következik, a névmutató a harmadik kötet végén kapott helyet. Horányi lexikonjába csak a Magyarországon (a magyar korona alá tartozó tartományokban) született szerzőket vette fel, ennek értelmében például kimaradt Johannes Amos Comenius, Antonius Bonfini és Petrus Ransanus munkásságának ismertetése, bár Szent Márton (316–397) szerepel a könyvben (II. 560–577.). A kultúrtörténeti szereplőket, mecénásokat, pártfogókat igyekezett mellőzni. Így például Lorántffy Zsuzsanna (1600–1660) erdélyi fejedelem asszony széles körű művelődéspártoló tevékenységét csak röviden említi, de tehetségét az 1541-ben Moses és a profetak címmel kiadott könyvével kapcsolatban emeli ki (II. 503–504.). Literátornak még ő is azokat a személyek tekintette, akik legalább disszertációjukat megjelentették, bármely tudományterületen. Makó Pál (1723–1793) matematikai munkásságát éppúgy ismerteti (II. 541–543.), mind Mileter János (1691–1755) orvostudomány körébe tartozó műveit (II. 543).

A korábbi lexikonszerzőknél ugyanakkor nagyobb figyelmet szentelt az irodalomnak, a költészetnek, gyakran ad esztétikai értékelést. Gyöngyösi István (1629–1704) nagyságát a modern nemzetek legnagyobb költőivel, Tassóval, Voltaire-rel állítja párhuzamba (II. 62–63.), Koháry István (1649–1731) költészetét, tehetségét értékeli a legtöbbre a hazai költők közül (II. 390–396.), Haller László Fénelon-fordításának pedig nyelvhasználatát, annak eleganciáját dicséri (II. 72–73.). Felekezeti vonatkozásban tárgyilagos, katolikus és protestáns szerzőket egyforma súllyal közöl. Nagy figyelmet fordított a kortársakra, teljesen friss munkák is bekerültek a kiadványba, így Dugonics András (1740–1818) 1774-ben megjelent Trója veszedelme című eposza is (I. 609–610.). Egyenrangúan kezelte a magyar és latin nyelvű irodalmat, de a nemzeti nyelven író munkákat többször külön dicsérte, szerinte Bessenyei György (1747–1811) elegáns retorikájú műveivel sokat tett a haza nyelvéért, kultúrájáért (I. 287–288.).

A Memoria Hungarorum… a hazai és külföldi tudományos világ számára a korábbinál alaposabb és megbízhatóbb tájékoztatást kínált a magyarországi szerzőkről. Több tudományos társaság tagjai sorába fogadta Európában Horányit, hazánkban is többen méltatták munkáját, sokan fogtak hozzá a kiegészítések gyűjtéséhez. Mintegy húsz évvel később Horányi kiadta az A-tól C-ig terjedő anyag bővített változatát, ebben a korábbi 220 író helyett 406 író szerepelt (Nova Memoria Hungarorum et Provincialium scriptis editis notorum. I. Pest, 1792.). Ebben a kötetben nemcsak pótlások, apró javítások szerepelnek, hanem egyfajta szemléletbeli változás is megfigyelhető, Horányi az 1780-as években egyre közelebb került a nemesi mozgalomhoz, a magyar nyelviség felértékelődött számára, de ezt a munkát már nem fejezte be.

Bácskai-Horváth Hajnalka

2022. 02. 15. – 18:52