Egy dunántúli mandulafáról - piarista olvasatban

A mostanában virágzó mandulafák juttatták eszünkbe Janus Pannonius Egy dunántúli mandulafáról című költeményét. S hogy mi köze van a piaristáknak az Európa-szerte ismert és elismert humanista poétához, az alábbiakban kiderül.

Janus Pannonius (1434–1472) neve már a 15. századi neves európai költők között, de a 16. századra kétségkívül kialakult Európa-szerte a kultusza. 1512 és 1523 között nyolc európai városba adták ki műveit, de Zsámboky János (Johannes Sambucus) 1559-es, padovai „kritikai” kiadása (majd ennek újbóli kiadásai: 1567, 1569. Bécs) révén a 16. század második felére kétségkívül elfoglalja helyét az európai humanista gondolkodás pantheonjában. Ugyanakkor Magyarországon csak 1594-ben jelent meg a költőtől kötet Debreceni Tarack János gondozásában, a debrecni városi nyomdában, mely ifjúkori zsengéit tartalmazta. Emellett Janus Pannonius egy-egy verse feltűnt Bornemisza Péter, Szenczi Molnár Albert munkáiban. Neve, élete közismert volt, de mindez a költő életművének széles körű hazai ismertséget nem biztosított.

Janus igazi hazai sikere verseinek első magyarországi, 1754-es kiadásához köthető, mikor a piarista Conradi Norbert megjelentette műveit Budán Landerer nyomdájában. Conradi Norbert SchP (1718-1785) 1733-ban lépett a piarista rendbe, Kecskeméten, Máramarosszigeten tanult, majd Firenzében és Rómában folytatott egyetemi tanulmányokat 1744–1745-ben. 1745 nyarán őt bízták meg Desericzky Incével együtt a piaristák a bukaresti misszióval. 1750–1751-ben Bécsben a Lichtenstein akadémia tanára volt, de tanított a pesti, a nyitrai, a váci, a veszprémi piarista iskolákban is, 1782-től haláláig a rend tartományfőnöke volt. Kiadta római tanárainak, Eduardo Corsini és Paulo Chelucci olasz egyetemi előadásainak latin fordítását. Kiváló latin költő volt, több alkalmi verse is fennmaradt.

A kötet elején a protestáns Koródi Bedő Dániel Janus Pannoniushoz írt dicsőitő költeménye, majd Zsámboky János értekezése és verse található. Ezt követi Conradi saját bevezetője, melyben kifejti, hogy elsődleges célja az volt, hogy a diákjai és a művelt magyar értelmiség valóban olvasni tudja Janus verseit, egyúttal rámutatott életművének jelentőségére. Részletesen tárgyalja Janus életútját, rámutatva arra, hogy miként lehet „érvényesülni a szellem útján,” hiszen egyszerű származása ellenére pécsi püspök, kancellár lett. Kiemelt jelentőséget tulajdonít a barátságnak, az olasz barátait név szerint is említi. Ezután következnek maguk a versek: panegiricusok, elégiák és epigrammák. A szövegváltozatok Zsámboky János harmadik kiadásán alapulnak, de felvett kötetébe húsz új verset – köztük a Pannónia dicsérete címűt – is, melyek kéziratát Kollár Ádám Ferenc, bécsi könyvtáros révén ismerte meg.

A megjelent kötet nagy siker lett. Nemcsak Horányi Elek SchP, hanem a református Bod Péter is elismeréssel írt a kiadásról, mert így „[Janus] sok versei forognak az embereknek kezeken”. A kötet későbbi megítélése ugyanakkor meglehetősen kétes. 1784-ben jelent meg Teleki Sámuel szerkesztésében a Janus életművét filológiailag pontosabban feldolgozó kiadvány. Teleki előszavában kárhoztatta Conrádit Janus verseinek cenzúrázása miatt, ugyanis kimaradtak az 1754-es kötetből az erotikus és az egyházellenes epigrammák. Conradi maga is megemlíti előszavában, hogy kihagyta ezen epigrammákat, de ő azzal magyarázza, hogy ezek Janus ifjúkori zsengéi lehettek, illetve, hogy nem saját költeményei, hanem a ferrarai Marcellus olasz verseinek latin fordításai. Itt érdemes visszautalni arra, hogy a kötet megjelenése didaktikai, gyakorlati célokat szolgált, hogy a legjobb minta álljon a neolatin költészetet tanulók előtt, és  azt hogy a piarista kisdiákok s a latinul értő közönség ne csak emlegesse, hanem olvassa és ismerje meg az egyik legnagyobb nemzeti költőnket.

Bácskai-Horváth Hajnalka