Az 1930-as évekre a tatai piarista gimnázium diákjainak harmada vasúton járt be a szomszédos bányászközségekből: Alsógalláról, Felsőgalláról, Tatabányáról és Bánhidáról. A bejárók felügyelete és a vasúti közlekedés nehézségei állandó gondot jelentettek. 1944-ben néhány hétre, majd 1945-ben egy évre a tanári kar egy része Felsőgallára költözött és megnyitották a tatai gimnázium kihelyezett tagozatát. Az iskola további működését a kommunista jatalom meghiúsította, helyette 1946-ban Állami Gimnáziumot hoztak létre. Államosítás lett a sorsa 1948-ban a tatai gimnáziumnak, majd 1950-ben a piarista rendháznak is.
„Úgy érzem, hogy ennél gyökeresebben nem kapcsolódhatunk bele az új világba. Csak alapításunk elgondolásához térnénk vissza, ha a munkásosztály gyermekeit karolnánk fel.”
„A bányavidék szülői társadalma azzal a kéréssel fordult a tatai piarista gimnázium és a rend vezetőségéhez, hogy telepedjenek le állandóan a piaristák Tatabányán.”
„Vass tanár úr … kijelentette, hogy Sík Sándor estet fogunk rendezni. … Minden megvolt, csak a zongoráról hiányzott még egy csokor zöld. Elmentünk a Népligetbe lopni. A Pachmant majdnem elkapta a mezőőr.”