A piarista rend oktatásának mindig fókuszában volt a természettudományos oktatás. A rendalapító, Kalazanci Szent József a szegény sorsú diákok nevelésében az írás és olvasás mellett a praktikus ismereteket, elsősorban a matematika oktatását kiemelten végezte.
Katona Dénes SchP: Értekezések a szelíd gesztenyefáról, a borok királyáról, magyar theáról és indigóról
Ismertető
Katona Dénes piarista tanár nyugdíjba vonulása után a sátoraljaújhelyi piarista rendház lakójaként szabad idejét növénytermesztési kísérleteknek szentelte. Ezek között vizsgálta azt is, hogy olyan növények, melyeket alapvetően importóbl szereztek be Európában, termeszthető volna-e magyarországi körülmények között is. Így vizsgálta a kávé, a tea, az indigó hazai termeszthetőségét, vagy kiváthatóságát más növénnyel. Értekezéseiben a Hegyalja két jelentős növényéről a szelídgesztenyéről és a tokai szőlőről is írt tanulmányt.