Napjainkban természetesnek vesszük, hogy a gyermekek színes képekkel illusztrált könyvekből tanulják meg a betűvetést, melyek rögzítését rövid történetek, mondókák segítik elő. Az alábbiakban az ábécéskönyvek egy korai példányát mutatjuk be, melyből a későbbi II. Rákóczi Ferenc fejedelem is írni-olvasni tanult.
A 16. század elejétől a reformáció és a nemzeti nyelvű irodalom térnyerésével párhuzamosan jelentősen növekedett az olvasni tudók köre. Számuk megsokszorozódása együtt járt az olvasási készség elsajátítását segítő kiadványtípusok, az ábécéskönyvek elterjedésével. Napjainkra ugyanakkor ebből a fajta, a maga korában gyakori kiadványtípusból többnyire csak töredékek maradtak fenn, egyrészről elhasználódtak, másrészről pedig megőrzésüket sem látták szükségesnek a kortársak. Nyugat-Európában a 15. század végén jelentek meg az első nemzeti nyelvű ábécéskönyvek, melyek már a sajátos nemzeti nyelvi hangzókat és hangzókapcsolatokat is feltüntették, nemcsak a latin nyelvbe tartozókat, és gyakorlószövegként többnyire imádságokat, vallásos szövegeket tartalmaztak. Az első magyar nyelvű, ma is ismert ábécéskönyv, az ún. kolozsvári ábécéskönyv, amely 1553-ban a kolozsvári Heltai-nyomdából került ki, a 16 századból legteljesebb formában Bornemisza Péter 1577-es ábécéskönyve maradt fenn. E tankönyvtípus 17. századi megjelenései közül kiemelkedik az 1674-ben, Kassán megjelent kötet, mely egyetlen, könyvtárunkban őrzött példányban maradt fenn.
A könyv kétnyelvű, latin–magyar címének (Libellus alphabeticus cum nonnullis catholicae fidei rudimenta … = Abces könyvecske, a keresztén romai catholica hitnek némely fondamentomos kérdésivel, a fölséges császár és király Urunk tekéntetes nemes Szepesi Kamarájának bőkezű gondviseléséből ki-bocsátatott, az ártatalan kisdedek istenes fel-nevelésére) sokat elárul a könyv jellegéről. A könyv egyszerre szolgálja az olvasás elsajátítását, az elemi latin megtanulását és az alapvető katolikus hitelvek megismerését. A mű elején a latin betűket, a két-három betűből álló szótagokat és a latin és magyar kettőshangzókat mutatja be. 
A második része követi a korban bevett gyakorlatot, miszerint az ábécés részhez az olvasókönyvi részben a káték, imádságok járulnak gyakorlószövegként. A harmadik részben, 
a függelékben a latin–magyar szószedet, a Nomenclatura kapott helyett. A mű legnagyobb részét a vallási ismeretek tárgyalása teszi ki, magyar és latin nyelven egyaránt szerepelnek a legfontosabbnak tartott imádságok: a Miatyánk, az Üdvözlégy, reggeli és esti ima, étkezés előtti ima, a tíz parancsolat, a hét szentség, a nyolc boldogság leírása, a ministráció szöveget stb., így biztosítva, hogy az olvasni tanulással együtt a latin nyelvi, a keresztény gondolkodásbeli ismereteket, világnézeti kifejezéseket is elsajátítsák a diákok. „Elégséges-é akármely hit az Idvességre?”, „Melyik hát az a hit, a kiben idvezülhetni?”, „Ha mind kenyér, mind bor színt foglal magában az Oltári szentség, miért nem adatik hát a községnek is két szín alatt?” stb. – 12 kérdéses katekizmus hiányos, csak 10 kérdés maradt fenn, ugyanakkor ezek is jól rávilágítanak arra, hogy a reformáció korának legvitatottabb területeiről (egyedüli a hit általi üdvözülés, a két szín alatti áldozás) kapták meg a katolikus egyház válaszát a diákok, mégpedig sok-sok bibliai utalással, egyházatyák és más, akár protestáns szerzők idézeteire való hivatkozással együtt. Ahogy Holl Béla rámutatott, a vallási rész Pázmány Péter Imádságoskönyvével mutat szerkesztési és szöveg szintű párhuzamokat. Pázmány Péter (1570–1637) a reformáció 16. századi térhódításával szemben fellépő katolikus megújulás lelke, vezéralakja volt, említett könyve 1606-ban jelent meg először Grazban, a mindennapos használatra szánt mű 1674-ig, ábécéskönyvünk megjelenéséig nyolc kiadást ért meg. Mindez azt is jelenti, hogy a vallási megújulás műve így válhatott egyben magyar beszédmódot, nyelvi ízlést, stílust formáló eszközzé is. Nem véletlen a mű megjelenésének a helye sem: Kassán, a jezsuita kollégium nyomdájában adták ki. A protestánssá lett felső-magyarországi részek rekatolizálásáért a jezsuiták – többek között – Kassán is indítottak missziót az 1630-as években, de csak az 1660-as évekre erősödtek meg annyira, hogy nyomdát szerezhessenek. Egyik legfőbb pártfogójuk II. Rákóczi György rekatolizált özvegye, Báthori Zsófia lett. A nyomda rövid életű volt, 1673–1674 között működött, legjelentősebb kiadványuk a Cantus catholici, mely kottákkal együtt tartalmazta a korszak katolikus énekeit.
A kötet elején és végén az üres leveleken firkálások, íráspróbák láthatók, köztük latinul olvasható, hogy a könyvnek Rákóczi Ferenc a tulajdonosa („Franciscus Racoczi habet librum”), valamint nevének egy része magyarul is kivehető. „Initium sapientiae timor Domini. A bölcsességnek kezdete az Úr félelme. Kitől mindennemű jóknak áldását kívánja Páter Bárkány János az Méltóságos és Nagyságos nevendék fejedelmi nagy Rakoczy familiáknak méltóságos csemetéjére, Rakoczy Ferkére. Kinek az Úr napjait sokakra terjessze, Föl-Mennyen örökösen nagyra nevelje” – olvasható az előzéken az ajánlás. Bárkány Ferenc ferences prédikátor Rákóczi Ferenc anyjának, Zrínyi Ilonának az udvari lelkésze, bizalmasa volt, aki fontos küldetéseket, diplomáciai megbízásokat látott el. Rákóczi Vallomásaiból tudjuk, hogy 1681-ben, ötévesen adták „férfi nevelők” kezébe, valamint, hogy egy évvel később kezdte meg a latin nyelv elsajátítását. A napi nevelést valószínűleg Badinyi János (?–1697) és Kőrősy György (?–1732) végezte. Badinyi Zólyom vármegyei kisnemesi családból származott, a sárospataki jezsuiták nevelték. Badinyi tanítói megbízólevele 1682. április 7-én kelt, és egészen 1688-ig a nevelője maradt, mikor Rákóczi 12 évesen a neuhausi jezsuitákhoz került. Kőrősyt 1680-ban nevezte ki Zrínyi Ilona fia mellé kamarásnak, ő korábban I. Rákóczi Ferenc birtokainak tisztviselője volt, egész életében a Rákóczi család familiárisa maradt: a Thököly-felkelés után mentette a Munkácson maradt értékeket, majd sárospataki várnagyként szolgált, később követte Rákóczit Lengyelországba, majd a l714-től a lefoglalt Rákóczi-birtokok kormányzója lett. Az ábécéskönyv Kőrősy révén került könyvtárunkba. Bejegyzése szerint 1729-ben a sárospataki trinitáriusoknak adományozta a könyvet, akik nagy becsben tartották. Mikor II. József 1783-ban feloszlatta a rendet, ekkor kerülhetett a tokaji piaristákhoz a kötet, akik 1789-ben költöztek a sátoraljaújhelyi rendházba. Innen hozta valószínűleg Kovács János piarista szerzetes (1841–1901) az 1880-as évek közepén a pesti rendházba.
Bácskai-Horváth Hajnalka
