Nyitvatartás:

Hétfő - péntek: 9-16

Hétvégén: zárva

Az iskola értesítői

Kapcsolat

Címünk

1052 Budapest,
Piarista köz 1.

Telefonszám

+36(1) 486-4478

E-mail cím

pkk@piarista.hu

Kincseinkből

Az első könyv a távcsőkészítésről avagy Galilei és a piarista oktatás

A piarista oktatás elindulása új szemléletet hozott a természettudományos oktatás rendszerébe a 17-18. században. Kalazanci Szent József fontosnak tartotta az olvasás és írás mellett a matematika oktatását is, mint a diákoknak kenyeret adó, praktikus tudományt. Ebben a szellemben tanítottak Kalazancius későbbi követői is, akik közül a firenzei piaristák szoros kapcsolatba kerültek Galileo Galileivel is, egyfajta titkári feladatokat is vállalva a tudós mellett. Galilei gyakorlati megfigyeléseken alapuló tudományos elvei pedig átkerültek a piarista oktatás elemei közé.

2022. 09. 28. – 09:29

Könyvajánlók

Nyitra. Piarista gimnázium

Intézmény jelenlegi hivatalos neve
Piaristická spojená škola sv. Jozefa Kalazanského
Intézmény rövid története

1698-ban a privigyei piaristák alamizsnagyűjtés céljából érkeztek a városba. Itt kerültek először kapcsolatba a magyarsággal, és kezdetben innen származtak nagyobb számban a magyarországi piaristák (37 rendtagból 15). 1701. január 29-én Mattyasovszky László püspök és királyi kancellár nagyobb alapítványt tett a piarista iskola, majd 1705-ben egy nemesi kollégium számára. Ez utóbbit II. József 1784-ben bezáratta. A nyitrai iskola gyorsan fejlődött, 1701-ben már 300 tanulója volt, 1707-re teljes gimnáziummá alakult, 1849-től 8 osztályos főgimnáziummá. 1850-ben bevezették a szlovák nyelvű tanítást a latin és a német mellett, 1859-től pedig fokozatosan magyar nyelven tanítanak és adminisztrálnak.

A rendi utánpótlást 1723-tól filozófiai kurzus szolgálja, 1862-től 1894-ig itt tanulják a teológiát a növendékek, míg ezután Kolozsvárott képezik őket.

1899-ben új épületbe költözik az iskola, és a „Szent László Király Gimnázium” nevet veszi fel. Az utolsó, az 1918/1919. tanévben 484 tanulót oktattak. A csehszlovák megszállás után 1919 májusában tartották az utolsó magyar nyelvű érettségit. 1919. szeptember 12-én az iskolát szlovák állami reálgimnáziumnak nyilvánították. A nyitrai rendház az 1930-ban alakult szlovák provinciához került az 1950-es feloszlatásig. Az 1990-es évek elején a szlovák piaristák visszakapták a rendház és az iskola épületét, és utóbbiban szlovák nyelvű gimnáziumot indítottak. Az iskola jeles tanítványai: Padányi Bíró Márton és Prohászka Ottokár püspökök, Rudnay Sándor bíboros hercegprímás, Samassa József bíboros egri érsek, Czuczor Gergely költő.

(Borián Tibor - Koltai András - Legeza László: Piaristák. Mikes K., 2007. p. 58-59.)

Kronológia
  • Residentia: 1698-1703
  • Domus: 1703-1950, 1992-
  • Iskola:
    • Elemi/általános iskola (1-4. évf.): 1698-????
    • Gramm. / 1-4 gimnázium (5-8. évf.): 1707-1919, 1992-
    • Human. / 5-6. gimnázium (9-10. évf.): 1707-1919, 1992-
    • Filozófia / 7-8. gimnázium (11-12. évf.): 1850-1919
    • Konviktus / diákotthon: 1722-1784
Intézménytörténeti írások
Intézmény földrajzi helye

Más gyűjteményekben fellelhető további érdemsorok:
  • 1794.: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum (E 1164)
  • 1797.: Esztergom, Főszékesegyházi Könyvtár (Coll.II.93(1))
  • 1799.: Országos Széchényi Könyvtár (Ért. 1471/1799)
  • 1800. I. szemeszter: Országos Széchényi Könyvtár (Ért. 1471/1800)., Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum (E 1164)
  • 1800. II. szemeszter: Országos Széchényi Könyvtár (Kisnyomtatványtár 1800), Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum (E 1164)
  • 1803. I. szemeszter: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum (E1164)
  • 1804.: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
  • 1805.: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
  • 1805. II. szemeszter: Országos Széchényi Könyvtár (Ért. 1471.)
  • 1806. I. szemeszter: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
  • 1807. II. szemeszter: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
  • 1808. I. szemeszter: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
  • 1808. II. szemeszter: Országos Széchényi Könyvtár
  • 1812.: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
  • 1813.: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
  • 1814.: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
  • 1816.: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Országos Széchényi Könyvtár
  • 1818.: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
  • 1819.: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
  • 1821.: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Országos Széchényi Könyvtár
  • 1825.: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Országos Széchényi Könyvtár
  • 1826.: Országos Széchényi Könyvtár
  • 1828.: Országos Széchényi Könyvtár
  • 1830.: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Országos Széchényi Könyvtár
  • 1832.: Országos Széchényi Könyvtár
  • 1833.: Esztergom, Főszékesegyházi Könyvtár
  • 1834.: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
  • 1835. II. szemeszter.: Országos Széchényi Könyvtár
  • 1837.: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
  • 1838.: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
  • 1839.: Országos Széchényi Könyvtár
  • 1840.: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
  • 1843.: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
  • 1845.: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
  • 1847. II. szemeszter: Országos Széchényi Könyvtár
  • 1849. II. szemeszter: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum