A könyvtár nélküli kolostor olyan, mint a fegyver nélküli vár
Hétfő - péntek: 9-16
Hétvégén: zárva
A piarista rend alapításától fogva nyitott volt a változó világra és kereste azokat az eszközöket, amivel a gyermekek nemcsak jobb emberek, hanem jobban felkészültek is lehettek, mint kortársaik. Ezen módszerekkel megismerhették az őket körülvevő világot, megfelelő tudásra tehettek szert, amivel eligazodhattak Isten teremtett világában. Ehhez jól felkészült, széles ismeretekkel rendelkező, az új módszerekre nyitott, bátor tanárokra volt szükség.
A rend alapítása és hivatásaA XVII. század első évtizedeiben, Rómában létrejött piarista rend a szegény néprétegek ingyenes alapfokú oktatását tekintette legfontosabb céljának. A rend nevét azokról a lelkiségük és ingyenességük miatt „kegyesnek„ nevezett iskoláiról (scholae piae) kapta, amelyek közül ez első 1597-ben nyílt meg. Az alapító, egy Rómába került spanyol pap, a később szentté avatott Kalazanci Szt. József (1556-1648) mindenekelőtt teljes szegénységet, alázatot, jámborságot, valamint pedagógiai és tudományos igényességet várt el rendjének tagjaitól. Ez az igényesség többek között jelentette, hogy a rend tagjai nem zárkóztak el a felsőbb osztályokban való tanítás, a lelkipásztorkodás és a tudományos munka elől sem. |
|
A rend hivatásának megvalósításához, a mindennapi iskolai munkához természetesen könyvekre is szükség volt. Az első piaristák rendházuk egyik legfontosabb helyének a könyvtárat tekintették, amely egyben az atyák és a rendi növendékek tanuló- és dolgozószobája volt. Emiatt a rend Konstitúciói a könyvtárban teljes csöndet kívántak meg.
Ugyancsak a könyvtár alapvető jelentőségére mutat rá a Konstitúciók azon előírása, amely szerint az új rendház alapítását tervező patrónusnak nemcsak templomról, iskoláról, rendházról és kertről, hanem könyvtárról is gondoskodnia kellett. Emellett azonban a házfőnököknek is feladatuk volt, hogy a könyvtár számára évente bizonyos összeget félretegyenek és abból újabb és újabb könyveket szerezzenek be: a gyarapodásról a tartományi káptalan számára, illetve hivatali idejük lejártával tett jelentéseikben külön be kellett be kellett számolniuk. Maga Kalazanci Szt. József is leveleiben ismételten a házi könyvtárak használatára, gyarapítására és rendezésére buzdította rendtársait.
Utóbbi feladat jórészt a rendházak könyvtárosaira hárult, akiktől megkívánták, hogy „tudományokban jártas férfi legyen, aki a könyveket megfelelő módon tudja elhelyezni és rendben tartani”. A könyvtárosnak el kellett készítenie a könyvtár katalógusát, egy másik kötetben pedig nyilvántartania az olvasásra kiadott könyveket; hetente kétszer takarítania kellett és javaslatokat tenni a házfőnöknek újabb és újabb könyvek beszerzésére. Ilyen körülmények között az első itáliai rendházak már az 1620-as és 1630-as évekre jelentős könyvtárakat gyűjtöttek össze, ahol az auktorok és teológiai művek mellett főként a pedagógiai és szociális kérdésekkel foglalkozó munkák gyűjteménye képviselt különös értéket.
Könyves kultúrájukat az itáliai piaristák magukkal vitték az Alpokon túlra is, ahol 1631-ben alakult meg első rendházuk a morvaországi Nikolsburgban, majd ezt újabb alapítások követték először Morvaország, majd Lengyelország, Magyarország és Ausztria kisvárosaiban. Az első magyarországi piarista iskolát 1642-ben alapította Stanislav Lubomirski lengyel palatinus a szepességi Podolinban. Magyar közigazgatású területen a Pálffy Pál nádor özvegye által 1666-ban alapított privigyei kollégium volt az első, majd Breznóbányán (1673), Szentgyörgyön (1685, Pozsony mellett) és Nyitrán (1701) jöttek létre rendházak és iskolák.
A letelepedéssel egyidőben Magyarországon is megindult a könyvek gyűjtése. Podolinból már 1646-tól ismertek olyan kötetek, amelyeket bejegyzésük szerint a piaristák „saját költségen” vásároltak, Privigyén pedig már az alapítólevél kikötötte, hogy az épületekkel együtt „bizonyos könyveket és az idők követelményeinek megfelelő szerzőket” is kapjon a rend „amelyek száma az idők során, kellő szorgalommal, gyarapítható lesz.” Itt a gyarapodás folyamatosságát csak az zavarta meg, hogy a Thököly-féle harcok során a piaristáknak többször is el kellett hagyniuk Privigyét, és emiatt a könyvtár is elhanyagolt állapotba került. 1687-ban Krausz Mihály provinciális arra utasította a rendház lakóit, hogy minden hónapban legalább egy kötetet hozzanak rendbe, „nehogy a könyvtár könyvei teljesen elpusztuljanak és lapjaik szétszóródjanak”. Az újrarendezett gyűjteményről 1689-ben, Mösch Lukács házfőnöksége alatt készült az első katalógus. A privigyei anyaházénál valamivel kisebb könyvtárakkal rendelkezett a többi XVII. századi rendház. Breznóbányán például még az 1720-as években is „lelkiségi könyvekkel jól, de prédikációkkal, szentírásmagyarázatokkal és klasszikusokkal kevésbé ellátott” könyvtár volt, amelyet helyhiány miatt a szerzetesek szobáiba szétosztva tároltak. Mindent összevéve azonban az adatok arról tanúskodnak, hogy magyarországi piaristák könyvműveltsége az itáliai rendházakét követte és azok színvonalát el is érte. 1696-ban például a privigyei könyvtárat még Giovanni Francesco Foci, a Rómából érkezett tudós generális is bőségesnek találta.
Irodalom: Sántha György: San Jose de Calasanz, Su obra, Escritos, Madrid, 1956. Holl Béla, A podolini piaristák első könyvvásárlásai 1646-1658, in Piaristák Magyarországon 1642-1992, szerk. Uő, Bp., 1992, 58-89. Balanyi György–Biró Imre–Biró Vencel–Tomek Vince, A magyar piarista rendtartomány története, Budapest, 1943. Koltai András, Mösch Lukács és a magyar piaristák első levéltárai, in Levéltári Szemle 47(1997), 2. sz., 17-30.
