Kisszeben. Piarista Gimnázium

Intézmény jelenlegi hivatalos neve
Súkromná zékladná skola s materskou skolou
Intézmény rövid története

A Sáros vármegyei Kisszeben városába Desewffy István adománya folytán kerültek a piaristák. Ő ugyan nem iskolai célra adta az adományt, de a kisszebeni polgárok és velük egyetértésben Halápy Konstantin tartományfőnök az 1739. június 3-án kelt alapítólevél birtokában iskolát alapítottak 1740-ben. Eleinte polgári házakban folyt a tanítás. Az új kollégium alapkövét 1745-ben helyezték el, amelyre évtizedek alatt épült fel a sajátos, négyszög alakú iskola és rendház 1784-re. Az iskola mellett konviktus is működött, ezt II. József rendelete bezáratta. A 19. században kisgimnázium volt, többszöri zszüneteltetéssel. 1912-től fokozatosan 8 osztályos gimnáziummá fejlődött, aránylag kevés tanulóval.

1919 januárjában a város csehszlovák megszállás alá került, és ez év augusztusában a hatóság megszüntette a gimnáziumot a csekély létszámra hivatkozva. A rend az iskola épületét 1922-ben bérbe adta a városnak. Ezzel a piaristák jelenléte is megszűnt a városban. Itt végezte tanulmányait Csontváry Kosztka Tivadar festőművész és Tomek VInce piarista generális.

(Borián Tibor - Koltai András - Legeza László: Piaristák. Budapest, Mikes K., 2007. p. 54.)

Kronológia
  • Residentia: 1740-1781
  • Domus: 1781-1922
  • Iskola:
    • Gramm. (1-4. gimn., 5-8. évf.): 1740-1850, 1862-1919
    • Human. (5-6. gim., 9-10. évf.): 1755-1850, 1912-1919
    • Filozófia (7-8. gimn., 11-12. évf.): 1914-1918
    • Konviktus, diákotthon: 1741-1784, 1863-1874, 1889-1896
Intézmény földrajzi helye